Sokan csodálkozva néznek rám amikor arról mesélek Nekik, hogy megvalósítottam a gyermekkori álmomat.
Hogy miért?! Mert nem értik, hogy lehet az, hogy mindig is arra vágytam, hogy pedikűrös legyek?!
.
Hogyan is alakult ez így?! Kiváncsi vagy?! Elmesélem…
Gyermekkoromban Nagymamám sokszor vitt magával – mivel fájós lábai voltak – a pedikűr szalonba.
Az egy igazi program volt számomra már azokban az időkben is…
Hihetetlen ugye?!
Már akkor imádtam!
Maga a hely, a miliő ami mindig ott várt.
Látni ahogy a pedikűrös néni mekkora gondossággal és szeretettel bánik a fájdogáló lábakkal.
Biztos lesz aki furán néz majd, de higgyétek el…csillogó szemmel néztem, ahogy segített, ahogy ápolt…
Ahogy egy-egy munkája után mennyire boldogan, felszabadultan távoztak a vendégek.
Azt éreztem én is szeretnék ilyen élményt adni az embereknek.
Segíteni a lábukon, oldani a lelki feszültséget….igen, igen azt is…
Mert tudd meg, egy jó pedikűrös a vendégei lelkét is ápolja nem csak a lábát…
No de erről majd később bővebben
.
Azt hiszem akkor döntöttem el, ha törik, ha szakad, egyszer én is pedikűrös leszek.
.
Az élet ugyan elsodort kicsit, de hat évvel ezelőtt elhatároztam magam…
Az elhatározást tett követte…
Munka mellett 2,5 napos hétvégi oktatásokkal, fél év alatt megszereztem a KÉZ- ÉS LÁBÁPOLÓ végzettséget. Életem egyik legcsodásabb napja volt!
